Az érintőkijelzős modellek iránti igényt egyértelműen az Apple iPhone piaci sikere katalizálta, mely nem annyira technikai paraméterei, hanem kiemelkedően kényelmes menürendszere miatt vált közkedvelté. A dél-koreai gyártók az elsők között voltak akik felismerték a technológiában rejlő lehetőséget és mindét cég alig két év leforgása alatt 20 millió érintőkijelzős modellt szállított le, mely egyértelmű koreai dominanciát jelent. A havi szinten 1,6 millió leszállított modell még csak a kezdet, hiszen elemzések szerint az érintőkijelzős modellek száma hatalmasat bővülhet a következő években, így a piac legkülönbözőbb árszegmenseiben is elérhetőek lesznek hasonló megoldásokat. Maga az érintőkijelzős modellek előállítása nem drága, hiszen habár a nagyobb kijelzők alkalmazása ugyan drágábbnak tűnik, ám az összeszerelés egyszerűsödése és a bonyolult szerkezetű gombsorok elhagyása is komoly megtakarítást jelent. A Samsung és az LG várhatóan továbbra is a piac meghatározó szereplői lesznek, ám a Nokia, Motorola és a Sony Ericsson is előrukkolt már saját megoldásokkal, melyek közül az 5800 XpressMusic önmagában havi egymillió példányban kel el.
Idézet: Mobilarena
Az tény hogy ezen készülékek elektronikai felépítése igen csak egyszerű, de mégis sok mindent tudnak. Volt lehetőségem LG KU990 javítását végezni és meglepődtem hogy milyen kevés alkatrészből áll az egész telefon. De persze ez a müködésében nem volt érezhető J
LG 3G-s telefonok függetlenítése csak 3.000Ft. www.gsmdoki.com
Szerviz, javítás függetlenítés egy helyen - www.gsmdoki.hu
Nokia, Samsung, Sony Ericcson, LG, Motorola szerviz egy helyen…
www.gsmszeged.hu
Letöltő oldalunk: www.loveangel.hu
PEACE
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése